2016. június 23., csütörtök

Sziasztok !!!
Gondolom elnézitek nekem, de az elmúlt két hét igen mozgalmas volt. 
Sokan írtatok, és ezt külön köszönöm. 
Rolikàmnak volt az év végi koncertje, Milàn fiam idén végzet a High School -al. Sok ezzel kapcsolatos program volt, és itt is beköszöntött a vàrva vàrt nyàr. De az este








Itt a nyár.






Kicsit fújt a szél.



Rolikàm a koncerten.

Rolikàm  az új fodrászom.




ígérem jövök és mesélek. Addig is teszek fel pár képet. 

2016. június 10., péntek

Sziasztok!
Pedig azt írtam , hogy nem írok minden nap. :-)

Csak egy kis szösszenet. 
Amíg otthon éltünk, soha nem gondoltam volna, hogy valahol a világban úgy lehet felnőni, h ftogy nem kell félni a tanároktól, nem stresszel az iskola rendszer.
Jó érzés, hogy a gyerekek szeretnek iskolába menni.
Nem terhelik túl őket. 
Boldogan gyerekként nőhetnek fel.  
Itt alsó tagozatban hétvégére nem adnak fel házi feladatot. A hétvége a gyereké. Pihenjen és töltekezen màs élményekkel. 
Az iskola rendszer fokozatosan erősödik, és mire egyetemre mennek, bárhová jellentkeznek megállják a helyüket. Más módszerrel tanítanak. És működik.
Amiért írom ezt a kis szosszenetet, az azért van, mert még mindig nagyon még tudok lepődni dolgokon.

Rita iskolájában, pénzgyűjtő programot szerveztek , amit egybekötöttek egy jótékony dologgal. 

Az iskolának lehetett pénzt gyűjteni, ami abból àll, hogy meg kérdezed az  ismerősöket, hogy nem tàmogatnàk- e az iskolát pár dollárral. Fél kell írni az adatokat stb...
Ilyenkor a gyerekek elmesélik, hogy cserében egy nap az egész iskola kimegy a városba, parkokban ...és összeszedik a szemetet.
Sokan segítőkészek, és adomànyoznak. 
Ez egyben egy verseny is az  iskolában , a legtöbbet  gyűjtő gyerek ajándékot kap. És aki elér egy bizonyos összeget, annak nem kell kifizetni az év végi kiràndulàst, stb... és a végén a egy kalapból még húznak neveket és ők is nyernek.

És most jön a lényeg.
Az igazgató mindig felajánl valami extra dolgot, ha az iskola összegyűjt egy bizonyos összeget.
Idén a kitűzött cél 8000 dollár volt ,az az kb : 1.6 M ft
Azt mondta ,ha meg lessz az összeg,az egyik férfi tanàr az arcàra kenhet egy tortàt. 

És meglett.....



Na jó..... láthatjuk az igazgatónő sem  kímélte a tanàr bàcsit. :-)



Itt pedig a nagy nyeremény. 
Ritàm nyert egy sapkàt. :-) nagyon örült neki. 

A videót sajna nem tudtam beilleszteni, de itt még tudjátok nézni. 

Facebookon : Prince Street School 

Van több minden érdemes mazsolazni, betekintést nyerhettek a szigeti iskolába.

És

Ő az igazgató nő.
És azt fontos megemlíteni ami nem elfelejtendő, hogy ezen kívűl , mindenki tiszteli , szereti ,és van tartàsa.

Azt szerettem volna videóra venni amit kifejlesztett . De sajnos lemaradtam róla.
Amikor bármilyen rendezvény van az iskolában és nagy a nyüzsgés, sok gyerek beszél izeg mozog, nem kell elkezdeni fegyelmezni. Egyszer csak az igazgatónő elkezd egy bizonyos ütemre tapsolni. Ezt meghallják és mindenki bekapcsolódik. Néhány másodperc az egész ,és hirtelen néma csend lesz. Mindenki elhalkul. Tudjàk ez mit jelent.
Hihetetlen volt ezt látni, és megérezni.
Örülök,hogy a lányom ide jàr iskolába. 

Tanári kar.

2016. június 9., csütörtök

 Az én kis Anne babàm 3 Éve


Kedves olvasóim !
Örülök hogy, ilyen sokan olvassátok a blogot.
Kérlek benneteket, ha bármilyen kérdésetek van  nyugodtan írjatok, és írjàtok le miről szeretnétek olvasni. 


Peiblogger1@gmail.com
Köszönöm.
:-) 




Találtam egy nagyon jó légi felvételt a Fehér Homok Szalló-ról .

És 2 új oldallal is bővült a blog. 

2016. június 8., szerda

Kedves Olvasóim!

Mindenkinek köszönöm aki eddig is ,és ez utàn is, olvasta és olvasni fogja a kis történeteimet.
Ma amikor a cikkem végére értem megláttam , hogy aki éppen olvassa a blogomat a 

20.000 látogatóm.

Ezzenel szeretném ha írna nekem, hogy tudjak neki egy kis szigeti csomagocskàt küldeni . :-) 


Azt sajnos nem tudom ki , csak azt tudom, hogy az illető

Mountain View California-ban olvasta a blogomat.

Azt onnét tudom, hogy a fő oldalon van egy program, ami ki írja, hogy melyik ország , melyik vàrosàban olvasàk  a blogomat.

Mindenkinek további szép napot. 


Sziasztok. 

Elkezdtem bővebben írni minden féle dolgokról ami Canadàhoz, és a  szigethez kapcsolódik. Nem mindig ide a fő oldalra írok , hanem oda ahova kapcsolódik a történet. Érdemes nézni a többi oldalt is. Ma éppen Avonlea-ról irtam.
Jó szórakozást. :-) 
És nyugodtan írjátok miről szeretnétek olvasni.


2016. június 7., kedd

Sziasztok. 😊
Nem is tudom, hol kezdjem......
Na jó csak szépen lassan.
Kezdem a gyerekekkel. Milan a nagyobbik fiam Októberben már 18 éves lesz. Idén végez a High school -al. Suli mellett dolgozik egy pizzéria ban. Azt tervezi, hogy nyáron elmegy teljes időben dolgozni. November környékén pedig haza utazik , és marad pàr hónapot. A  következő  évben kezdené az egyetemet. Kicsit szeretné előtte lazítani. Letette a jogosít , így màr tudnak menni a haverokkal erre arra. 
Roland fiam most volt 14 éves. 
Nagyon nagyot nőtt. Ő semmit sem változott, még  mindig mindenben benne van. Szeret jönni menni. Klarinétozik az iskola zenekarban, benne van egy Jazz együttesben . Idén  ők  nyerték Canada Maritime provinces közötti versenyt .
Ebben a hónapban futó versenyen volt 80 m . Mindig sportol valamit. 
Most éppen az tervezük, hogy indulunk az 5km -es Color Run futàson.
Ő is dolgozik néha velem. 
Meg nőttek a fiúk. :-)

Rita 8 éves.
Most másodikos. Ő is szeret jönni menni. \ mint az Anyukãjuk\ Amint kisüt a nap azonnal mehetnékje támad, és csak menne menne menne....
Nem szeret a Tv előtt  ülni , pedig néha jó lenne. ;-) Tele van energiával. 
Roland a birkózást abba hagyta, mert nem tetszett neki, de Ritànak annál jobban. Most ő jàr birkózni. 
Ritàm rövid hajjal. 

Párom még mindig kamionozik ugyan annál  a cégnél. 
Sajnos sokat van úton de hàt ezt vàlaltuk. De nézünk a jó oldalát. Én is eljutottam vele már több helyre. Amikor Anyukám itt van velünk, ő vigyáz a gyerekekre, és én néha el mehetek a párommal . Voltunk Kaliforniàban, és megálltunk sok helyen. Majd mesélek részletesen. :-)




Én .......
Uuuuu hol is kezdjem .
Amikor kijöttünk én nem tudtam angolul. Én még oroszt tanultam az iskolában.
Sokan azt mondták, Ó ne izgulj ott majd ragadni fog ràd az angol. Hàt ràm minden ragadt csak az angol nem. Persze azt hozzá kell tenni, hogy nem voltam angol közegben. Itthon a mai napig magyarul beszélünk, ez nem is kérdés. Az hogy elmegyek a boltba, még ide oda az nem azt jelenti hogy az ember megtanulja a nyelvet. Volt egy nagyon kedves tanárnőm aki heti egyszer 1 órát jött, de az nagyon kevés. Az màs lett volna, ha lett volna már egy kis angol tudásom. Na mindegy is. 
Szerettem volna jàrni angol suliba , de csak akkor ingyenes ha meg van a letelepedési engedély. Tavaly nagyon nagy örömünkre meg lett , és azonnal mentem is tesztet irni, hogy  kezdhessem az iskolát. Így tavaly Szeptemberben, el is kezdtem suliba járni. Nappali amit nagyon szeretek. 9:00- 2:30 ig . Utánna  megyek dolgozni még. Így kb: 7-9 között érek haza. De nyáron nincs iskola, és lehet menni minden féle. Reggel elmegyek dolgozni és a délutànok szabadok. 
Anyukàm visszajött és itt volt velünk jó sokat. Most sajnos haza ment elintézni egy két fontos dolgot, de remélem legkésőbb őszre újra velünk lesz. :-) 
2 és fél éve elköltöztünk  egy másik hàzba  . Nincs messze kb: 5 perc. De sokkal csendesebb nyugodtabb környék .


Hàt màra ennyi. :-) mindenkinek csodaszép napot kívánok. 





És újra veletek.
Akik szeretik a történeteimet és a képeimet. ;-)
A gyerekek kicsit megnőttek, ezért kerestem egy képet ahol együtt  vagyunk. 
Az utolsó bejegyzésem 2013 az volt, amikor anyum ment haza. 
Azóta újra volt nálunk , és a múlt hónapban ment haza . 
Tervezünk ,hogy hamarosan újra velünk lesz.
Ez a kép most karácsonykor készült. 

Mindenkinek szép napot. :-)

Szeretnék minden nap írni, de sajnos ezt nem tudom még megígérni. 
De amint lesz egy kis időm írok. 
Többen kérdeztétek, hogy miért hagytam abba az írást. Nem szeretnék ebbe nagyon belemenni, de mivel ez a blog rólam szól és ez a blog minden betűje igaz ezért csak pàr sor az igazságról. 
Aki olvasta a sok sok bejegyzést amit megosztottam tudhatja, hogy egy pozitív , mindenre nyitott személyiség vagyok. Szeretem az életet és szeretem minden percét élvezni. Ami nem azt jelenti, hogy az élet egyszerű.

Én szeretem mindenben meglátni a jót és a szépet. 
De ez nézőpont  kérdése .
Szó ami szó, ez sok embernek nem tetszett, és szóvátették, hogy olyanokat írok ami nem valós, mert itt kint nem minden fenékig tejfel. És én csak jókat írok , és ezzel becsapom az embereket.. .
Soha nem állt szándékomban, hogy valótlant írják bármiről és bárkiről.
Csak a jószàndék vezérelt mindig. 

És ez utàn is csak is úgy fogom írni a blogomat, ahogy én látom.
Màs szemüveggel. 😉

Engedd a mosolyodnak, hogy megváltoztassa a világot.
Viszont ne engedd a világnak, hogy megváltoztassa a mosolyod. 


2016. június 2., csütörtök


Kedves Barátaim, olvasóim! 

3 év után újra folytatóm a blogom íràsàt. 
Sok sok minden történt az elmúlt 3 évben.
Lesz majd miről mesélni. :-)
Nagyon köszönöm a sok sok levelet , amiket itt vagy privátban írtatok.
És a sok biztatást. 
És itt kérek mindenkitől elnézést, hogy nem válaszoltam, a levelekre ,üzenetekre.
De öszinte leszek, már nagyon régóta nem léptem be az oldalra. 
De ígérem pótolni fogom. ;-)

És természetesen hozom a szebbnél szebb fotókat. 
MA ezt a képet a nagy fiam készítette . 

Mindenkinek egy csodálatos napot kívánok. 
🏄